Regisztráció  

Interjú Sellyei-Barócsi Melindával, a La Contessa Kastélyhotelből****

A szilvásváradi La Contessa Kastélyhotel**** nemrég nyitotta meg kapuit. A hotel és a környék lehetőségeiről Sellyei-Barócsi Melindát, sales és marketing menedzsert kérdeztük.

 

Miben különbözik egy kastélyszálló egy wellness hoteltől?

Leginkább abban, hogy kastély, ezért alapvetően mások a vendégek elvárásai felénk. Főként a kastélyokat jellemző régi miliő az, amit biztosítunk számukra. Nehéz megfelelni, mivel az előbbiek mellett komfortos, mindent kielégítő szállodaként kell szolgáltatnunk, de természetesen igyekszünk ezeknek az elvárásoknak eleget tenni.

 

Kiknek ajánlaná akkor?

Magyarországon már eléggé kialakult, hogy kik a kastélylátogatók, kik azok, akik végigjárják az összes régi kastélyt. Ezért elsősorban azoknak ajánlanám, akik vonzódnak a régmúlt időkhöz, amikor semmi mással nem kellett foglalkozni, csak hogy jókat egyenek és vadásszanak. Már az épület atmoszférája is megnyugtatja az idelátogatókat, emiatt nagyon hamar vissza tudnak lassulni abból a felpörgetett életből, amiből érkeznek hozzánk.

 

Mire utalnak a több, mint kastély szlogennel?

Arra, hogy nem csak egy szép épülettel bírunk, hanem a kiszolgálás területén is próbálunk sokkal többet nyújtani. Illetve a környezet, Szilvásvárad és a Szalajka?völgy, nyújtotta programok miatt.

 

Milyen programokat szerveznek?

Nem mi szervezzük a programokat, csak tovább adjuk az információt a lehetőségekről. Elsősorban az aktív turizmushoz jó a ház fekvése. Tizenöt percre található több kiépített, jól jelölt turista útvonal. Magyarországon nem sok helyen üzemel kisvonat, nálunk pont van egy öt kilométeres szakasz. Nem sokan ismerik, de egyre többen fedezik már fel, hogy a Bükk fennsíkon van egy kétszáz kilométeres összefüggő kerékpárútvonal is. Emiatt egyre több a kerékpáros vendégünk. De tőlünk is lehet kölcsönözni, ha valaki épp kerékpár nélkül érkezett volna. Másik lényeges dolog errefelé a lipicai lovak. Nem csak megnézni lehet, hanem a ménesgazdaságokban akár lovagolni vagy lovaskocsikázni is lehet. Nyugodtan el lehet tölteni nálunk úgy egy hetet, hogy még bőven marad látnivaló. Eger huszonöt kilométerre található, és a Lázbérci víztározó megtekintése is kiváló program lehet. A távolabbra vágyók pedig Lillafüredre vagy Miskolcra látogathatnak el.

 

Mit emelne ki a wellness szolgáltatások közül?

Még kevés helyen van törökgőz és az ehhez kapcsolódó hamman kezelés, ami egyfajta natúr, feketeszappanos kezelés. Több variációja is van. A negyvenöt perces alapkezelés egy testkezelésből, egy olajos masszázsból és a végén egy pihenőkezelésből áll. A KAELINE marokkói argánolaj termékcsaládot használjuk a kezelések során, amely termékek a vendégek visszajelzései alapján csodálatos hatással működnek.

 

Ezeket forgalmazzák is?

Igen, megtalálható nálunk a lakossági termékcsalád is. Ami még egyébként fontos a kezelésekkel kapcsolatban, hogy az összes masszőrünk gyógymasszőr is egyben.

 

Még csak idén februárban nyitottak meg, van-e valami azért, amit fejlesztenének?

A szálloda szempontjából két ütemes beruházás van folyamatban. Elsőként a beltéri és kültéri medencék készültek el a nyáron. A második szakaszt jövő év elején érjük el, akkorra szeretnénk kialakítani egy konferencia és szórakoztató központot. Százötven fő befogadására alkalmas konferenciaterem szeretnénk, alatta pedig bowling és squash pályát, illetve gyerekjátszót alakítanánk ki. 2010 év végére pedig remélhetőleg plusz negyven szobával tudjuk majd bővíteni a kúria részt.

 

Milyen az éttermük? Kevés helyen, de Önöknél pont van lehetőség a speciálisan csak vasárnapi ebéd igénybevételére.

Vidéken tényleg kevés helyen próbálkoznak vele. A lényege ugye, hogy nyugodtan be lehet jönni csak egy ebédre a vendéglőbe, pluszban pedig van hozzá egy egész napos wellness belépő. Fiatal séfünk van, aki abszolút szereti a magyaros ételeket, és ügyel rá, hogy friss, környékbeli alapanyagokból készüljenek az ételek. Kiemelt dolog Szilvásváradon a szarvasgomba és a pisztráng, amit kifejezetten keresnek is a vendégeink. A konyha pedig korszerű technikával és a legjobb gépekkel lett felszerelve.

 

Svédasztalt vagy inkább a?la carte menüt kínálnak?

Változó, hogy melyiket. Nyáron, a nagy foglaltságú időszakban volt lehetőség svédasztalra, de az a?la carte étlap is bármikor igényelhető.

 

További részletekért kattintson: La Contessa Kastélyhotel****

Last minute wellness akciók


Akciós wellness ajánlatok


Több ezer vendégvéleménnyel segítünk Önnek a választásban! Ha Önnek is van tapasztalata valamelyik szállodánkról, kérem ossza meg velünk, hogy segíthessünk másoknak is!

A Széchenyi Pihenő Kártya

A Széchenyi Pihenő Kártya egy elektronikus fizetési eszköz, amely bankkártyákhoz hasonló,de inkább elektronikus cafeteria-utalvány